huen
Rólunk
 



A Buda Folk Band tagjai gyerekkoruktól kezdve foglalkoznak a magyar és más kelet-európai népek zenei hagyományával. Számukra természetes az autentikus népzene jelenléte a városi kultúrában. A népzene mellé más zenei műfajokból is szívesen merítenek gondolatokat, így hozván létre egy sajátos, ugyanakkor rendkívül színes zenei vegyületet. Zenéjüket úgy nevezték el, hogy „világi” népzene, mely szójáték arra utal, hogy meggyőződésük szerint a magyar népzene már önmagában is világzene. Ezt az elképzelést olyan hangszerekkel valósítják meg, amelyek Magyarország területén nem mind őshonosak, de a Kárpát-medencében és a környező népek kultúrájában megtaláljuk őket. Ilyen például a hagyományos magyar népi hangszerek mellett, a kaval, a tambura, a koboz vagy a tangóharmonika. Más szóval a Buda Folk Band saját hangszerelésében és stílusában szólaltatja meg a magyar népzenét. Első lemezük, a Sűrű Vándor 2011-ben jelent meg. 2013 őszén került kiadásra második albumuk Magyar Világi Népzene címmel, amely 2014 januárjában a World Music Charts Europe 2. helyezését érte el. 2015 termékeny évnek számított a zenekar életében, ekkor készült el ifj. Fodor Sándor 'Neti' Szegelet című autentikus népzenei lemeze, melyen a Buda Folk Band kíséri a kalotaszegi prímás legenda Neti Sándor fiát. Ugyanebben az évben jelent meg a Saját Gyűjtés című 3. nagylemezük, amely 2016-ban újabb nemzetközi elismerésben részesült és a World Music Charts Europe rangos világzenei listáján az 5. helyet érte el. A zenekar 2015-ben Bezerédj-díjat nyert, melyet a magyarországi és a határainkon túl élő magyar művészeti és tudományos élet kiválóságai részére adományoznak. Saját Gyűjtés című albumukat 2016-ban világzenei kategóriában Fonogram díjra jelölték.
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
lemezeklemezkép

fbmysyttw